Japánban vendégszerepel a zalaegerszegi Griff Bábszínház

Japánba utazik vendégszerepelésre a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a Hétalvó című japán bunraku bábjátékot Tojamában, a gyermek előadóművészeti világfesztiválon mutatják be.

A július 30. és augusztus 4. között megrendezendő fesztiválra a világ minden tájáról, 24 országból érkeznek fellépők: mintegy 2-3 ezren – többek közt színjátszók, balettegyüttesek, zenei előadók – lépnek színpadra – mondta el szerdán, sajtótájékoztatón Szűcs István, a bábszínház igazgatója.
A fellépők 80-90 százaléka 4-18 év közötti, de a felnőttek többsége is gyermekelőadáson szerepel – fűzte hozzá Szűcs István.
Felidézte, hogy az első világfesztivált 40 esztendővel ezelőtt rendezték meg szigetországban, azóta Tojama megyében négyévenként biztosítanak lehetőséget a világ fiatal művészeinek a bemutatkozásra.
A zalaegerszegi Griff társulatának 12 tagja Koizumi Hirosinak, a fesztivál szervezőbizottságának tiszteletbeli elnökének meghívására július 28-én indul az ázsiai kontinensre.
A világfesztiválon a Hétalvó című produkciót mutatják be. Az előadáson a japán közönség ismerős történettel találkozik, hiszen a Hétalvó a szigetországban ugyanolyan közismert népmese, mint például Magyarországon a Ludas Matyi – hangsúlyozta Szűcs István.
A bunrakus bábokkal készült előadást 2013-ban mutatták be először Koizumi Hirosi rendezésében Zalaegerszegen, majd a produkcióval ugyanabban az évben felléptek Japánban is. A mese színpadra állítást három évvel ezelőtt japán művészek segítették, most pedig fotók, feljegyzések, videó felvételek alapján felfrissítették az előadást. A tradicionális jeleneteket – például a teaszertartást – az eredeti előadás szerint játsszák – magyarázta a bábszínház igazgatója.
A szerepeket nyolc nagyméretű bunraku bábbal játsszák, a bonyolult figurákat két színész mozgatja. A bunraku bábok jelmezei Japánban készültek, a ruhákat az utolsó öltésig kézzel varrták a tradícióknak megfelelően.
Az előadás kellékeit, jelmezeit és az ember nagyságú, bunraku bábokkal megrakott ládákat már elküldték, a díszleteket Japánban készítik el.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.