„Három boszorka
ropja a táncot;
elrejtőznek a gyönge virágok,
sír-rí a szél, gomolyog a felhő,
rettegi sötét éjét az erdő.”
(Dénes György: Táncoló boszorkányok)

Ősi bölcsességek – a gyógynövények tudománya, a tűz ereje, csomók és gyertyák használata, tükörátkok és gyógymódok, a természeti ciklusok ritmusa - alkotják hatalmuk alapját, melyet a mindennapi dolgokhoz tudnak használni. A néphit úgy tartja, hogy boszorkányszombat éjjelén (május 1, június 24, november 1) Európa hegyeiben, - Magyarországon, a Gellérthegyen - gyűltek össze a boszorkányok, ahová egy különleges balzsam (melynek tartalma: beléndek, nadragulya, maszlag) segítségével jutottak el.

1488-ban történt. A kellemes, késő nyári időjárás jó termést ígért. Konstanz környékén a parasztok nyugodtak voltak: azt remélték, ezúttal nem kell majd éhezniük a következő télen. Hosszasan pompás volt az idő, a legcsekélyebb jel sem utalt arra, hogy megváltozna az időjárás. Egy napon azonban mégis különös dolog történt: egyik percről a másikra beborult az ég, heves zivatar tört rájuk, és a jeges eső négymérföldnyi területen megsemmisítette az összes termést. Az embereknek tehát újabb éhínséggel kellett szembenézniük. Amikor túljutottak az első riadalmon, a parasztok tanácskozni kezdtek. Azt gondolták ugyanis, hogy egy ilyen hirtelen jött ítéletidőnek nem lehet természetes oka: boszorkányságnak kell lennie a dolog mögött. A gyanú hamarosan három nőre terelődött, akik már korábban is feltűnést keltettek, durva és istenkáromló beszédük miatt. Most már tanú is akadt, aki az elmondása szerint nemrég furcsa dolgokat látott. Két nappal korábban, délidőben, amikor már senki sem járt a földeken, három nőt figyelt meg, amint éppen kis árkokat ástak és azokba vizet öntöttek. Közelebb osont, és hallotta, amint a nők halkan varázsszavakat mormoltak. Azt vette ki a szavaikból, hogy bizony az ördögöt hívták. Ekkor a víz megmagyarázhatatlan módon zavarossá vált és heves szél tört ki, mire a tanú nagyon megijedt és kereket oldott. Képtelen meséjével csak tovább hergelte a többieket, aminek az lett a vége, hogy az emberek a konstanzi bíróságra mentek. A megvádolt nők hiába tagadták a boszorkányságot, az akkori szokások szerint válogatott kínzásoknak vetették alá őket. Egy idő után ennek hatására beismerő vallomást tettek.
A boszorkányságba vetett hit három újabb áldozatot követelt. (C. Daxelmüller: Varázslók, boszorkányok, mágia)

A nyugati egyházakhoz tartozó népeknél kezdődtek a boszorkányüldözések. Az inkvizíciót IV. Ince pápa hívta életre, s VIII. Ince pápa bullái megalapozták a boszorkányüldözéseket. (Bővebben is olvashattok erről a Wikipédián.)
Büszkén emlegetjük, hogy Könyves Kálmán (1074-1116) magyar király törvénybe foglalta: „Boszorkányok márpedig nincsenek” Vajon másként gondolkodott? A megfejtést elolvashatjátok életrajzában a Wikipédián .

15. század végétől a világ minden táján elterjedtek a boszorkányperek, melyeknek sok áldozata volt, legtöbbjüket máglyahalálra ítélték. Magyarországon 1786-ban Mária Terézia tiltotta be a boszorkánypereket.
Különbséget kell tenni a hétköznapi babonás történetek boszorkányos, tudományos asszonyai és a mesék boszorkányai között, hiszen ahogy Honti János megfogalmazta: a mesevilágra „nem érvényesek a természet és a logika törvényei, mert az a valóságon kívüliség világa.”
A mesevilágban mindenhol vannak boszorkányok, senki sincs biztonságban tőlük. A boszorkányok a magyar népmesékben lehetnek jóindulatúak, de lehetnek rosszindulatúak is. Nevezik őket vasorrú bábának, vasfogú bábának, boszorkánynak, vénbanyának. Külsejük alapján nem mindig lehet felismerni őket, mert nem mindegyikük csúf vénasszony. Varázserejük nagy részét arra fordítják, hogy szép, fiatal nőnek látsszanak, s szépségüket minél hosszabb ideig megőrizzék. Mire megöregszenek, rúttá válnak, orruk a földig ér.
A jó boszorkányok a mesében az emberek jótevői, szüntelenül küzdenek a gonosz tündérekkel, a mesebeli ördögökkel és a gonosz praktikákat folytató boszorkányokkal. Általában szép, fiatal lények. Színük a fehér és a zöld. Ilyen jóságos boszorkánnyal találkozhatsz Baum: Óz, a nagy varázsló című meseregényében, Glinda személyében.
„A tündérekkel és a jó boszorkányokkal ellentétben a gonosz boszorkányok nem képesek a fejükben tartani a varázsigéket, így tárgyak segítségét igénylik bűbájuk gyakorlásához. Leggyakoribb varázseszközeik a seprű, a varázsfőzetek, a kristálygömbök és a varázsigékkel teleírt könyvek.” A mesehős ellenségei akárcsak a sárkány és az ördög. Különleges képességük, hogy nemcsak saját alakjukat tudják változtatni (pl. fekete macska, varjú, béka, kutya), hanem másokét is (pl. békakirályfi, kígyó királykisasszony).
Lakóhelyük lehet a falu, az erdő vagy akár a királyi udvar. Házuk lehet egyszerű, vagy madárlábon forgó kunyhó, barlang, elhagyott rom, mézeskalács házikó.
Az idők folyamán sokat változtak, szelídültek: a modern boszorkányok már nem feltétlenül seprűn, vagy sütőlapáton repülnek. Szívesen felpattannak biciklire is, s annak segítségével, a megfelelő varázsige elmormolásával nagyon gyorsan megérkeznek a kitűzött helyre, elvégre a repülés tudománya nem eszköz, hanem varázslat kérdése.
A boszorkányságot örökölni, vagy kitanulni lehet, de ehhez sok-sok idő szükséges. Olvasd el Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány című meséjét, melyből kiderül, hogy egy boszorkány növendék, - akit Amarillának hívnak – nem hajlandó gonosz praktikákat művelni, sőt odáig merészkedik, hogy nem átall beleszeretni Király Kis Miklósba. De hogy mitől lesz valaki jó boszorkány, megtudhatod Otfried Preussler: A kis boszorkány című meseregényéből. Ha áttanulmányozod a zalaegerszegi Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ Könyvtárában található Boszorkány Tudományok Tárházát, még sok különleges dolgot megtudhatsz a boszorkányokról.

Érdekességek:

Egy boszorkány kilencszer tudott macskává változni, innen származik az a hiedelem, hogy egy macskának kilenc élete van.

A Vénuszon 2003-ban neveztek el egy lávafolyás gerincet Boszorkány Dorsa néven.

A középkorban a boszorkányokat általában fiatal, szép, csábító nőknek képzelték. Csúnya, púpos öregasszonnyá csak a 19. században változtak.

Az emberek úgy féltek a boszorkányságtól, mint a fertőző betegségektől. Bombergben, 1627-ben Boszorkányház névvel külön börtönt építettek számukra.

Boszorkánykalapács című kötetben foglalták össze (1487) a boszorkányságról szóló ismereteket.

Az ausztriai Riegersburg várában rendezték be az igen látványos Boszorkánymúzeumot. A kiállítás 12 termében boszorkány viasz-szobrok, bírósági tárgyalóterem, sőt boszorkánykert is található. A vár 1170-ben épült, s érdekessége, hogy mai arculatát a vár későbbi úrnője, a boszorkány hírében álló Katharina Elisabeth von Galler bárónő alakította ki 1684-ben.

 

 

Híres boszorkányok

 

 Boszorkányológia

 

 

 

 

Boszorkányos játékok  

 

 

 

 

 

A boszorkány hava programjainak közreműködői, készítői