A százéves erdei vasutat ünneplik a Gemencben

Családi programokkal, különleges túrákkal, sűrített járatokkal ünnepli az erdei vasút építésének századik évfordulóját szombaton a Gemenc Zrt.

A centenárium alkalmából a Magyar Turizmus Zrt. az erdőgazdasággal közösen Pörbölyi Ökoturisztikai Központban rendezi meg a kisvasutak országos napjának programját is – közölte a zrt. az MTI-vel.

A Gemencben az erdei vasút első, két és fél kilométeres pályaszakaszát 1915-ben hozta létre a kalocsai érseki uradalom. Az erdészeti feladatokat ellátó, lóvontatású vasutat a nehéz útviszonyok miatt építették ki. A gemenci Duna-parttól Szekszárd irányába lefektetett vasút térképét 2012-ben publikálta az uradalom erdőgazdálkodását kutató Rádi József.
Az egy évszázada épült pálya 1922-ig működött, a két világháború között nyomvonala cserkészút lett. A jelenleg közel 30 kilométeres erdei vasutat 1955-ben kezdték építeni, az egyes szakaszok összekötése 1966-ra fejeződött be. A vasúton napjainkban évi 8-10 ezer köbméter fát szállít az erdőgazdaság, emellett jelentős részben idegenforgalmi célokat szolgál. A természetbarátok körében népszerű az 1954-ben Resicabányán gyártott, Rezét nevű gőzmozdony, amely 2001 óta szállítja a kirándulókat, a nosztalgiamozdony ezúttal is üzemel majd.
Szombat délelőtt tíz órától az ökoturisztikai központban kézműves foglalkozásokon fajátékkészítők, keramikusok gyöngyfűzők várják a gyerekeket, az egész napos programban lesz vasúti modellek bemutatója, langallókóstoló, népzenei, báb- és musical előadás; a vasút Lassi megállójánál többek közt elektromos rollereken megtehető segway túrákon is részt vehetnek az érdeklődők.
Pörbölyről kilenc járat indul Keselyűs, a gemenci Duna-part és Lassi megállóig.
Az évfordulóhoz kapcsolódó kisvasutak országos napján bemutatkoznak az ország erdei vasútjai, többek közt a lillafürdei, kaszói, királyréti erdei és a budapesti gyermekvasút. A kisvasutakat népszerűsítő eseményt idén negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Turizmus Zrt.

Forrás: mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.